Mi volt a legundorítóbb dolog, amit valaha csináltál?
Gustav: Georg egyszer Sprite-ot vett a szájába, és az enyémbe köpte.
Bill: Egyszer fogadásból le kellett nyalogatnom egy roller kerekeit.
Tom: Igazából elég pedáns vagyok, és nem szoktam undorító dolgokat csinálni. Bár a próbatermünk elég iszonyúan néz ki. Penészes lomok, meg üres pizzásdobozok hevernek szanaszét. Ez a legundorítóbb terem, amit valaha láttam, és eddig még senkinek nem jutott eszébe kitakarítani.

Verekedtél már?
Gustav: Igen, méghozzá elég gyakran. Ráadásul egészen egyszerű okok miatt, például ha beszóltak nekem.
Bill: Igen, egyszer Tom és én nekiugrottunk egy srácnak. Mi negyedikesek voltunk akkor, ő egy kicsit idősebb, kilencedikes talán. Már egy ideje nagyon mérgesek voltunk rá, mert több héten keresztül szándékosan belénk kötött a folyosón. Aztán egyszer csak elszakadt a húr, és mindketten nekimentünk. Nagyon gáz volt, mert a végén mindannyian elég csúnyán megsérültünk.

Ha az éjszakát egy sátorban kellene töltened, kit vinnél szívesen magaddal?
Gustav: Eva Longoriat.
Bill: Az Olsen ikreket. Mindkettőt egyszerre.
Tom: Az egyik Olsen lányt, vagy Angelina Jolie-t, vagy Eva Longoriat.
Georg: Paris Hiltont.

Melyik a legcikisebb ruhadarabod?
Gustav: Amit már nem hordok, azt mindig odaajándékozom a kis unokatesómnak. A legcikisebb ruhadarabom egy rikító narancssárga púlóver volt.
Bill: Volt egy kabátom a Macskák című musical-ből. Úgy néztem ki benne, mint egy játékmaci.
Tom: A fürdőköpenyem. Igazából egy tök átlagos fehér köpeny, de elég szörnyű szerintem, ezért csak akkor veszem fel fürdés után, ha biztosan egyedül vagyok. Ezen kívül csak olyan cuccaim vannak, amiket szívesen hordok. Elég céltudatos vásárló vagyok, és megvan a saját stílusom.
Georg: Régebben volt egy olyan sapkám, amin csipkék és csengők voltak, de persze ezt már nem hordom.

Mikor volt utoljára lelkiismeret-furdalásod?
Bill: Azt hiszem nem olyan régen. Ha ideges vagyok, sajnos gyakran bántok meg hozzám közel álló embereket, pedig általában nem tehetnek róla. Utána persze nagyon sajnálom, ami történt.
Tom: Próbálok odafigyelni arra, amit csinálok. Bár sokszor hasraütésszerűen cselekszem, de mindig viselem utána a következményeket. Az ember tanul a hibáiból, így általában nem szokott lelkiismeret-furdalásom lenni. Egyszer viszont megbántottunk egy jó barátnőt, aki utána nagyon szomorú volt, és sírva fakadt. Azt tényleg nagyon sajnáltam.
Georg: Mikor nem tudtam hazamenni anyukám születésnapjára.

Mi a helyzet a szerelemmel? Nem viszed túlzásba a flörtölést, igaz?
Bill: Nem, nem vagyok az a fajta. Hogyha egy lánnyal beszélgetek, és aztán eltöltök vele valamennyi időt, az azt jelenti, hogy érzek iránta valamit. Ellenkező esetben nem lennék vele.

Mi volt a legostobább híresztelés rólatok?
Tom: Hogy Bill idegösszeroppanást kapott, és hogy az együttes közvetlenül a Durch den Monsun megjelenése után felbomlott.

Mikor csentél el utoljára valamit?
Tom: Még soha. Amikor kicsi voltam, akkor eszembe jutott, hogy ellopok egy nyalókát, de aztán nem tettem meg.

Ámítottál valaha egy lányt azzal, hogy számodra ő az igazi?
Georg: Igazából fordítva volt. Vagyis ő mondta ezt nekem, és miután összejöttünk, szakított velem. Na igen. Azt hiszem, ez mindenkivel megesik.

- Hogyan lehet, hogy pizzát esztek, és mégis soványak vagytok?
Gustav: - Bill és Tom mindig annyit ehettek amennyit csak akartak, mégsem híztak meg. Szerintünk be kellene vezetni egy olyan sportágat, hogy koncertezés. Egy másfél órás fellépés, ugrálással egybekötve, kiváló edzés.

- Nagy a rajongótáborotok, de ugyanannyian vannak az ellendrukkerek. Mit üzentek azoknak, akik folyton azt hangoztatják, hogy utálják a Tokio Hotelt?
Bill: - Nekünk is van, akiket nem szeretünk, így nincs abban semmi különleges, ha valakit nem bír bennünket. Elfogadjuk, hogy nem kedvelnek minket.

- Bill, mennyit változtál amióta sikeres vagy?
Bill - Én még a mai napig csodálkozom azon, ha felismernek. Nekem a mai napig ugyanazok a barátaim, akik régen voltak. Nem gondolom, hogy megváltoztam volna.

- A szüleitek mit szólnak, ahhoz hogy nem iskolába jártok, hanem turnézni?
Tom: - A szüleink mindenben segítenek, amikor kisebbek voltunk, akkor elvittek a fellépéseinkre. Soha nem mondták, hogy inkább tanuljunk, hanem csináljuk azt, amihez kedvük van, de így is viszonylag jó tanulók vagyunk. Az iskolát nyártól folytatjuk. Nem hagytuk abba a tanulást.

- Tom, hány sapkát van?
Tom: - Nem tudom pontosan, körülbelül ötven darab. Szívesen gyűjtöm őket, kedvelem a sapkákat.

- Több hír megjelent rólatok, hogy ölelkeztetek rajongókkal. Mennyire kell ezt komolyan venni?
Bill: - Nem olvastuk ez, nem tudjuk pontosan miről van szó, de elég sok olyan dolgot írnak rólunk, ami nem igaz. Ez hozzátartozik a zenéléshez. Eljutottunk már arra a pontra, hogy ezeken csak nevetni tudunk.

- Nagyon fiatalon lettetek népszerűek. Hogyan képzelitek a jövőtöket?
Bill: - Remélem, hogy sokáig sikeresek leszünk, de ha ez elmúlik, akkor is zenélni fogunk. Nem tudjuk elképzelni, hogy mást csináljunk, sőt másban valószínűleg nincs is tehetségünk.

- Melyik az a kérdés, amelyiket leginkább utáltok?
Bill: - Igazából nincs olyan kérdés, ami idegesít, bár egy kicsit unjuk az olyanokat, mint a „Honnan ered a nevünk?”, „Hogyan találtunk egymásra?”.

- Bill, mennyi időt töltesz tükör előtt egy átlagos napon?
Bill: - Elég gyakorlott vagyok a sminkelésben. Tizenöt perc alatt végzek.